Bejelentkezés
+36 70 942 7984

vasaseszter.bach@gmail.com

 

Akik már részt vettek tanácsadáson, ezt írták:

„A cseppek most is, mint eddig is HASZNÁLNAK. Nem tudom eléggé megköszönni!”
Dorina

„Kissé szkeptikusan rendeltem meg az első adag eszenciát. A hatása már első nap érezhető volt. El sem akartam hinni! A lányaim számára is kevertettem Bach-cseppeket. Nem tudták, miért kapták - biztos szerettem volna lenni a Bach-csepp jótékony hatását illetően. Hatékonynak bizonyult náluk is.”
Kati

„Én nem voltam nagy híve a Bach-virágterápiának. Többször kezeltek vele, de nem éreztem semmi hatást. Eszti viszont valami egészen magas szinten érzi az eszenciák lényegét és mély odafigyeléssel olyan személyre szabott keveréket állít össze, amik azonban döbbenetes módon működnek!”
Gabi

„A Bach-virág segít a megoldásokban. Türelemre int, megnyugtat, ellazít, segít kifejezni, felvállalni önmagam! Segít, hogy könnyebben hozzak döntéseket és amikor kiborulok valamiért, nyugtatóak. Alkohol helyett jöhet egy stampli Bach-virág😊 És ami még, ami a legjobb benne, nem lehet túl adagolni😊 - Elmúlik: elmúlik a bánat, szorongás, félelem!”
Erzsó

„Mindenképp kiemelném energetikailag és mentálisan érzett pozitív hatásait a terápiának.”
Ági

„Kedves Eszter! Úgy tűnik, hogy beválnak a cseppek a gyerekeknél: mindketten jobban alszanak, pedig a kicsinek a foga is jön.”
Évi

„Nehéz egy mondatban megfogalmazni, hogy nekünk miért hasznos a Bach-virágterápia, de biztos hogy a gyerekeim pasztilla nélkül nem bújnak ágyba, mert így nincs éjszaka sírás és rémálom, amiből ne tudnának felébredni. Nekünk felnőtteknek az éber rémálom a fojtogató, stressz miatt van rá szükségünk, hogy kicsit lazábbak legyünk és mellékhatások nélkül kiegyensúlyozottabbak legyünk. Több éve már annak hogy kipróbáltuk, és bevált, ha szükséges használjuk, de nem folyton, tehát nincs hozzászokás. Köszönjük!🙂🌷”
Kriszti

„Az üvegcsémet "benyakaltam" majdnem teljesen, és ha nem is teljesen más ember lettem, rengeteget segített. Nemhogy nem pityeredtem el minden pillanatban, de napok elteltek sírás nélkül. És rá tudtam nézni a szeretett, de elveszített személy fényképére zokogás nélkül. Szóval a mázsás súlyaimból kilók maradtak csak!”
Ildi

„Mióta a saját bőrömön megtapasztaltam az esszenciák hatékonyságát, munkám során is ajánlom a hozzám forduló szülőknek-gyerekeknek, és mindig rácsodálkozom, hogy mennyire intenzív változásokat tud előidézni. A szedést követően szinte egy új gyerek jön be a terápiás alkalomra, a hatás és a siker átütő. Növeli és fokozza a pszichoterápia hatékonyságát - nagy megelégedésére minden érintettnek.”
Évi

„Hogy mit jelent számomra a Bach virágeszenciák segítsége? Alapvetően szkeptikus alkat vagyok... Így is álltam hozzá. Majd meglátjuk! Alapos beszélgetés után kaptam meg Esztertől a keverékemet. Viszonylag rendben volt az életem, ura voltam a helyzetemnek, de különválás, anyagi- és egyéb problémák tarkította napokat éltem. Én azt gondoltam jól menedzselem. Szóval megkaptam a cseppeket és nagyon odafigyelve kezdtem használni, figyelve a hatást. A hatás elsőre gyomorégés volt. Egy olyan tünet, ami miatt kérdeznem kellett, most ez mi? A válasz nem tetszett: "Nem veszi be a gyomrod a változást!". Megpróbáltam magamba nézve "megemészteni" ezt... Akkor esett le, hogy milyen igaz! Aztán a félelmeim, amiket jól eldugtam, hogy ne nyomasszanak, a felszínre kerültek. Valami komoly változás kezdődött. Felszabadító. Mind a saját magammal, mind a másokkal való kapcsolatomban. És azóta nem okoz semmilyen tünetet a keverék használata. Ja? És azt mondtam már, hogy nem hiszek a véletlenekben?”
Kata

„A Bach virágterápiát az egész családunk használja és szereti. Kisfiamnál alvásproblémákra, lányomnál testvérféltékenységre alkalmaztuk, mindkettőjüknél bevált. Néhány nap alatt tapasztalható, jelentős pozitív változás állt be mindkét gyermekemnél. Jómagam kipróbáltam a vizsgaelixírt is: csak ajánlani tudom mindenkinek, aki tanul! Koncentrációban a maximumot hozta ki belőlem, vizsgadrukk nélkül!”

„Nagy megmérettetések előtt olyan, mint Popey-nek a spenót!”

< vissza a kezdőoldalra

< vissza a lap tetejére